Hogyan kezdjünk hozzá?
A legjobb ilyenkor úgy nekikezdeni, hogy keresünk XF vagy AUNC
darabot, de mindenképpen olyannak kell lennie, ami nem túlságosan
kopott, de még épek az apróbb részletek, melyek hamar le tudnak
kopni. Az ilyen darabok általában kis időt voltak forgalomban,
ebből adódóan következtethetünk arra, hogy eredeti példányról
van szó!
Nos, találtam is egy ilyen példányt, melyen rögtön feltűnt, hogy
az évszámot jelölő "1"-es számjegy ferdén helyezkedik
el a többihez képest. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindegyik
ilyen, mert általában egy verőtő az érme anyagától függően 50-100
ezer darab érme verésére képes, ebből adódóan viszont, ha előkerül
használati nyomokkal olyan példány melynél az 1-es számjegy normálisan
áll, akkor a jelenség csak a verőtő változat tényét bizonyítja.
Ennek tükrében viszont azt kell vizsgálni, melyik változatból
van kevesebb vagy több?

A "FORINT" szó "NT" betűinek távolsága pont
olyan távol van egymástól, mint az 1946-os eredeti példányoknál.

Szabad szemmel is jól látható a ferde 1-es számjegy.
Ez a példány, szintén egy korabeli eredeti használt darab, látható
használati nyomokkal, melyen az 1-es számjegy megfelelően áll,
ahogy a többi számjegy is.
Az eddigiekből kiderült, hogy eredeti használt darab mindkét változatból
előfordul, így az 1-es számjegy esetleges javítása az utánveret
példányok esetében nem mérvadó. Természetesen mindkét példányból
bőven fordul elő gyönyörű gyári fényű UNC darab, így azt lehet
ennek tükrében kijelenteni, hogy akad unc darab bőven, ha feltételezzünk,
hogy ugyan azon verőtővel nem vertek később után...

Az 1946-os esetében a "FORINT" szó "NT" betűi
az eredetinél messzebb, az utánveretnél közelebb vannak egymáshoz.
Ezt vizsgálva egyelőre nem jutottunk előrébb, de ha volt is utánveret,
amíg nem kerül elő olyan példány, ahol az "NT" betűi
közel lennének egymáshoz addig, ezzel az eltéréssel nem lehet
érvelni. Továbbá az sem segít, hogy 1947-ben nem voltak próbaveretek,
így azokhoz sem lehet hasonlítani semmit. Egyelőre itt tartunk,
de még nem adtuk fel...
|